Részlet a püspökké szentelése alkalmából elmondott beszédéből
„Nagyon is tudatában vagyok a roppant felelősségnek és annak a magasztos, de rendkívül súlyos feladatnak, amely különösen a mi napjainkban a püspök vállaira nehezedik.
Főpapnak lenni, azaz közbenjárónak Isten és ember között, aki imákat és áldozatokat mutat be Istennek a nép gyarlóságáért, Isten áldását és kegyelmét közvetíti a küzdő emberiségnek; aki kiengeszteli az igazságos Istennek jogos haragját, és bűneiből, gyarlóságaiból kiemeli, Istenhez vezeti az elesett emberiséget. Fenségesen magasztos hivatás ez, de oly nagy tökéletességet és életszentséget, testi és lelki felkészültséget kíván, hogy az ember szinte megremeg gyarlósága tudatában.”
[Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára I–1–b. 9. téka]